Breitner Péter
Göd, Budapest
- Iskola: ELTE-TTK
- Telefon: 06303531507
Bemutatkozás
Az ELTE TTK másodéves biológia szakos hallgatója vagyok, korábban a XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium komplex természettudományi osztályának biológia-kémia tagozatán érettségiztem.
Biológiából emelt szintű, kémiából és matematikából közép szintű érettségi szintjéig (és természetesen ezek alatt is bármilyen szinten) vállalok korrepetálást, továbbá biológiából OKTV felkészítést is, melyhez akár külön segítséget tudok nyújtani a döntő gyakorlati feladataihoz(mikroszkópos gyakorlatok, állat- és növényhatározás, boncolás). Célom alapvetően is a lehető leggyakorlatiasabban, szemléletesebben és változatosabban leadni a szükséges anyagrészt, a témában, valamint a tudományterület egészében való gondolkodást és tényleges megértést hangsúlyozva a puszta tényanyag átadásával szemben.
Ének-zene/szolfézs/zeneelmélet tárgyakból pedig köszönhetően az egy évtizedes hangszeres múltamnak ( klasszikus hegedű, jazz gitár) akár interaktívan, hangszerek segítségével érdekesebbé, kézzel foghatóbbá tudom tenni ezek tanítását. Ehhez még külön előny lehet, ha a helyszínen zongorát is tudunk használni (ez saját otthonomban biztosított). Szolfézs alapvizsga szintjéig vállalok oktatást, illetve az ének-zene érettségi zeneelméleti részében.
A korrepetálást vállalom Gödön, a saját otthonomban, vagy Göd, Budapest, Dunakeszi, Vác, Sződliget területén akár házhoz is megyek vagy külső helyszínen is találkozhatunk, megbeszélés szerint.
Ha felkeltettem az érdeklődésed, nyugodtan keress e-mailben vagy hívj telefonon! :)
e-mail címem: breitnerpepe@gmail.com
Tantárgyak
| Tantárgy | Szint | Ár (Ft / 60 perc) |
|---|---|---|
| Biológia | általános-/középiskola emelt szint | 2500,- |
| Kémia | általános-/középiskola közép szint | 2000,- |
| Matematika | általános-/középiskola közép szint | 2000,- |
| Zeneelmélet/szolfézs | általános-/középiskola közép szint | 2000,- |
