Nagy Alexandra
Budapest
- Iskola: PPKE BTK, Külker, ELTE
- Telefon:
Bemutatkozás
Nagy Alexandra vagyok, angol- és magyartanár. A PPKE-n végeztem magyar-angol szakon 2002-ben. Tanulmányaimat 1 évre megszakítottam egy észak-olaszországi Socrates-ösztöndíj miatt, mely egy középiskolás angoltanár-asszisztensi gyakorlat volt. Ez volt az első alkalom, hogy egy teljes (összesen 5) osztály előtt kellett bizonyítanom rátermettségemet és képességeimet.
Nos, ez a kis projekt olyan jól sikerült, akkora élményt és önbizalmat adott, hogy - még egyetemistaként - úgy döntöttem, az addig csak hobbiból űzött nyelvtanítás talán a jövőben hivatásommá is válhat. Így is alakult, mivel hazatérésem után rengeteg jó ajánlatot kaptam. Ezután már bekerültem a körforgásba, és nem is akartam kiszállni onnan.
2001 óta rengeteg jónevű cégnél, közoktatási intézményben és nyelviskolánál tanítottam. Számtalan magántanítvány került ki a kezeim közül, oktattam általános angolt, Business Englisht és magyar nyelvet külföldiek számára.
Mindenféle korú, rangú és rendű emberrel volt alkalmam megismerkedni, mindez még jobban megerősített abban, hogy a számomra lehető legszebb, legértékesebb és legizgalmasabb hivatást választottam. Több munkakapcsolatból jó ismerősi, esetenként baráti viszony is született, ez az egyik ok, amiért annyira szeretem a munkámat. Kevés olyan munkahely van, ahol ennyire szoros viszony alakulhat ki, hiszen a mi munkánk elsősorban a bizalomra és a segítségnyújtásra épül.
Talán furcsán hangzik, de én egyfajta missziónak tekintem a tanítást, elsődlegesen fontosnak tartom a tanítványokkal való jó kapcsolatot, természetesen a magas szintű és professzionális oktatás mellett.
Tantárgyak
| Tantárgy | Szint | Ár (Ft / 60 perc) |
|---|---|---|
| magyar külföldieknek | alaptól felsőfokig | 4000,- |
| magyar irodalom/nyelvtan | általános és középiskolások | 4200,- |
| történelem | elsősorban általános iskola | 4200,- |
| minden tantárgy | 1-6 osztály ált iskola | 3200,- |
| angol | alaptól felsőfokig | 3500,- |
