Rabi Nikoletta
Budapest
- Iskola: SZTE, ELTE
- Telefon: 06306032960
Bemutatkozás
Rabi Nikoletta vagyok, fiatal korom óta foglalkozom emberekkel. Kezdetben önkéntesként majd szakképzettségeimet megszerezve (pszichológia, gyógypedagógia) kezdtem el hivatalosan is gyerekekkel tevékenykedni. Szeretnék minél szélesebb körben és friss tudással segíteni a fiataloknak, így időközben elvégeztem művészeti és jógás képzéseket.
Tudásommal és szakértelmemmel igyekszem lelkileg, pszichésen és testileg segíteni, motiválni és formálni a hozzám kerülő fiatalokat, miközben odafigyelek és tiszteletben tartom saját személyiségüket.
Munkámat motiválja, hogy olyan gyerekek vesznek körül, akik egy apró mosollyal is képesek szebbé varázsolni mindennapjaimat. A gyermeki kreativitás, szeretet és őszinteség mindig inspiráló számomra, ezért a velük töltött idő állandó jelleggel feltölt. Hiszem, hogy a gyerekekhez vezető úthoz nincs másra szükség, mint odafigyelés, a meghallgatás, a feltétel nélküli szeretet és az őszinte elfogadás.
Szabadidőmben szeretek túrázni, kirándulni, kerékpározni. A hobbimat szeretem megosztani a gyerekekkel, így előfordul, hogy természetjárásra, túrázásra invitálom őket.
Jelenleg Budapest 2. kerületben (főleg Pesthidegkúton) vagy online vállalok foglalkozásokat. Más kerületek megbeszélés tárgyát képzik.
Tantárgyak
| Tantárgy | Szint | Ár (Ft / 60 perc) |
|---|---|---|
| Gyógypedagógiai fejlesztés | 3-15 éves korig | 4500,- |
| Önismeret | 4500,- | |
| Matematika | alsótagozat | 4500,- |
| Magyar nyelv és irodalom | alsótagozat | 4500,- |
| Iskolaelőkészítés | óvodás korosztály | 4500,- |
