Tóth Dániel
Online, Szombathely
- Iskola:
- Telefon:
Bemutatkozás
Tóth Dániel Bécsben végzett zeneművészeti egyetemen, jazz-ének szakon. 2015-ben elnyerte az Egri Bárzenész Találkozó fődíját, a Trilla-díjat. 2016-ban a Savaria Szimfonikus Zenekar “Hollywood Classics” koncertsorozatának szólistája volt. YouTube-csatornáját, ahová feldolgozásokat és saját szerzeményeket tölt fel, már több mint 20 ezer ember követi. "We Can't Find A Way" című dalát Jake Gordon angol producerrel közösen fejezte be, aki többek között olyan előadók hangmérnöke volt, mint Emeli Sandé és JP Cooper. Különféle zenekarok szólóénekese külföldön és belföldön egyaránt. 2021 novemberében a TEDxYouth Budapest egyik előadója volt.
A világ különböző országaiból voltak már tanítványai, többek között az USA-ból, Ausztriából és Németországból. 10 éves színpadi tapasztalattal rendelkezik.
Az évek alatt összegyűjtött számos gyakorlattal minden tanítvány a lehető leggyorsabb tempóban érheti el céljait. Az órákon a megfelelő énektechnika, légzéstechnika, illetve repertoár elsajátítása mellett a dalszerzés és a zeneelmélet is gyakran felmerülő témák.
Online órák Skype és Zoom rendszereken.
Műfajok: pop, jazz, gospel, rock, musical
Az órák nyelve: magyar, angol, német
Tantárgyak
| Tantárgy | Szint | Ár (Ft / 60 perc) |
|---|---|---|
| ének | minden szinten | 6000,- |
| hangképzés | minden szinten | 6000,- |
| jazz-ének | minden szinten | 6000,- |
